Ki vagyok én?
Sokszor halljuk munkahelyünkön, baráti társaságunkban, buszon-villamoson és bárhol, ahol két embernél több van, amint arról beszélgetnek, hogy egy harmadik milyen negatív tulajdonságokkal rendelkezik, mit csinál rosszul, mi mindenhez nem ért. Ha ennyire meg tudjuk ítélni mások tulajdonságait, azt feltételezhetnénk, hogy saját magunkat is legalább ennyire jól tudjuk jellemezni! Ez azonban sokszor sajnos nem így van, holott az önmegvalósítás alappillére az egészséges önértékelés lenne, mely elképzelhetetlen önmagunk reális ismerete nélkül.
A helytelen önértékelés két szélsősége a túlzó - , illetve az alulértékelés. A túl magas önértékeléssel bíró ember úgy gondolja, hogy ő értékesebb, mindent jobban tud és ezzel képes átgázolni másokon, elmarva maga mellől mindenkit. Sokszor a túlzó önértékelés is csak „álca”, a helytelen önismeretből fakadó kompenzáció, amellyel az illető védeni próbálja saját gyengeségeit. Az önmagát alul értékelő ember azonban ő maga is azt gondolja és viselkedésével is azt közli a külvilág felé, hogy gyengének, értéktelennek tartja magát. Ezzel könnyedén válik mások célpontjává (pl. egy túlzott önértékelésű ember számára), kudarcok, negatív események sorozatát indítva el, hiszen ezek után már visszajelzésként is pontosan azt kapja, amit ő maga mutatott magáról a világ felé.
Az eredmény mindkét esetben boldogtalanság, magány, rossz lelki közérzet.
Aki jól ismeri saját magát, reális az önértékelése, annak nincs szüksége állandóan a környezet megerősítéseit várni önmagával, cselekedeteivel kapcsolatban.
Az alapos önismeret, a helyes önértékelés kialakításán folyamatosan dolgoznunk kell. Kinek többet, kinek kevesebbet. Van akinek egyedül sikerül, másoknak támogatásra van szüksége hozzá. Érdemes ilyenkor szakemberhez fordulni, mert a jövőnk, a lelki békénk a tét!